Zapataista harcok Carranza ellen — 1. rész

Zapata

Nemrég volt Emiliano Zapata halálának 100. évfordulója, így olvasgattam egy kicsit róla. Annak aki még nem hallott róla: Zapata egy mexikói forradalmár volt az 1910-es években. Ami különlegessé tesz, hogy a jó értelemben vett forradalmi hős egyik legtisztább alakja. A szegények életkörülményeinek a javításáért indította felkelését 1910-ben. De sok forradalmára ellentétben ezt a küldetését még akkor is folytatta amikor hatalomra került. Soha nem korrumpálódott, nem élt vissza a hatalmával, és ami még meglepőbb: demokratikus volt. Zapata négy elnök ellen is folytatott felkelést, én most a negyedikről szeretnék egy kicsit írni.


Elözmények

1914 Július 15-én Victoriano Huerta mexikói elnök lemondott. Ő volt a harmadik elnök a sorban mióta Zapata elkezdte a felkelését. Úgy is mondhatjuk a harmadik aki nem tudta legyőzni. Az El Chacal (a Sakál, Huerta beceneve) lemondás idején 3 különböző felkelő hadsereg támadta Mexikóvárost: Zapata délről, Pancho Villa és Venustiano Carranza1 északról. Értelemszerűen most rajtuk volt a sor, hogy új elnököt válasszanak. Erre igazából kettőjüknek volt ambíciója: Villa-nak és Carranza-nak. Zapata lényegében a politikai programjának, az “Ayala tervnek” (lsd. keretes írás), a megvalósítására koncentrált. Bárkit hajlandó volt elfogadni elnöknek, feltéve hogy garantálta neki az Ayala megvalósítását. Nemsokkal később Villa és Carranza egymásnak eset. A polgárháború új szakaszában Zapata Villa mellé állt, lévén ő mutatott hajlandóságot a földosztásra. Viszont csak visszafogottan támogatta katonailag. Ehelyett visszavonult Morelos-be (egy mexikói tagállam, ahol Zapata született, és az általa vezetett erők teljesen uraltak), és nekiállt az Ayala helyi megvalósításának.

Az Ayala terv

Szerző: Emiliano Zapata és Otilio Montaño
Kelt: 1911. November. 28.

Fontosabb pontjainak összegzése

Az nagybirtokosok által erőszakkal elvett földek
visszaszolgáltatása az eredeti tulajdonosnak.

A nagybirtokok 1/3-ának szétosztása a földnélküli
parasztok között.

A forradalom győzelme után szabad helyi választás.
Talán ez nem tűnik olyan forradalminak,
de gyökeresen szembe ment a korábbi gyakorlattal,
amikor is a központi kormányzat nevezte ki a helyi vezetőket.

1915 lényegében ezzel telt Morelos-ban. Megvalósították a földosztást, visszaszolgáltatták az elvett birtokokat, és helyi vezetőket választottak. Ez rengetek munkával és konfliktussal járt. Itt mutatkozott meg Zapata különleges demokratikus hajlama. Bármilyen konfliktust eldönthetett volna hatalmi pozícióból, a fegyverek erejével, de soha nem tette. Lényegében mindenhol hagyta, hogy az érintett felek kompromisszumot kössenek, maximum arra hatott, hogy kössenek is. Ennek meg is lett az eredménye. Míg Mexikóváros éhezett, Morelos-ban évek óta nem látott bőség volt. Zapatát pedig istenítetek.

De eközben Villa elvesztette a polgárháborút Carranza ellen. Aki 1915. augusztusában be is vonult Mexikóvárosba, és az év végére pedig lényegében egész Mexikót uralta, Morelos kivételével. Értelemszerűen az új elnök nem állt meg itt, hanem erőit Zapata ellen koncentrálta.

A támadás

Maga Morelos nagyjából egy Veszprém megye méretű terület, aminek kb. 180-140 000 lakosa volt akkoriban. Kb. fele hegyvidéki, míg a másik fele lapos mezőgazdasági terület, 1000 és 3300 méter közötti tengerszint feletti magassággal. A nagyobb városai nem meglepő módon a mezőgazdasági területeken találhatók, ami nehézzé teszi a védelmüket. Ezzel szemben viszont van egy jelentős méretű gyéren lakott, katonailag nehezen uralható hegyvidéki területe. Talán ezzel magyarázható miért volt Zapata főhadiszállása a legnagyobb város Cuernavaca helyett, egy sokkal zártabb és nehezebben megközelítő kisvárosban: Tlaltizapán-ban 2.

1915 végén indultak meg a kormány erők Pablo González Garza parancsnoksága alatt, körülbelül 30 000 fővel. A Zapatisták maximum 15-20 000 katonát tudtak felvonultatni. Ami ekkora lakosság mellett kb. teljes mozgósítást jelentett esetükben. Mondani se kell, hogy velük szemben az elnöknek azért voltak meg tartalékai. Felszerelésben is minőségi különbség volt a felek között. A kormányerők a polgárháború előző időszaka alatt jelentős amerikai felszelelést vásároltak legális forrásból, még repülőgépük is volt. Ezzel szemben Zapata, csak a korábban zsákmányként megszeret hadianyagra támaszkodhatott. Az USA hivatalos szervek embargót hirdettek ellene, az illegális kereskedőknek meg túl távol volt. Bár a felkelők létrehoztak egy kis löszérgyárat, de se modern gépeik, se nyersanyaguk nem volt elegendő.

Ezek után talán nem meglepő, hogy nem uralkodott feltétlen optimizmus a Déli Felszabadítási Hadsereg kötelékében. Ezen az se segített, hogy 1915. december első felében elterjedt a hír, hogy Vicente Navarro zapatista parancsnok tárgyalásokat folytat a fegyverletételről. Navarro az egyetlen még Moreloson kívüli felkelők uralta terület, a La Magdalena Contreras parancsnoka volt, Pablo Vértiz-el együtt. Navarro nem is tagadta a vádakat, de azzal érvelt, hogy csak az ellenség megtévesztése és tőrbecsalása volt a célja. Finoman fogalmazva ez nem tett túl jót a morálnak és a bizalomnak. December 11-én a Vértiz alatt szolgálók fegyveresen is összetűztek Navarro katonáival, a frontvonalon. Persze a szembe álló regulálás erőknek se kellet túl sok, kihasználták az alkalmat és támadásba lendültek. Ilyen körülmények között nem teljesen egyértelmű, hogy Navarro végül is árulásból vagy katonai okokból, de megadta magát. Mondjuk kevesebb mint 10 katonája követe. Viszont Vérteznek is vissza kellet vonulnia. Így lényegében elveszett az utolsó előretolt helyőrség, a morális veszteségről nem is beszélve.

A frontvonalat áttörve Garza csapatai megindultak Cuernavaca ellen, és csak de la O és Pacheco csapatainak megérkezése állította meg őket január 1-én. Nem tudni, hogy ezek után vagy már előtte, de Zapata megbízta Pachecot, hogy kezdjen tárgyalásokat Garzával. A tárgyalási jogosultság elég tágan volt megfogalmazva: lényegében Zapatanak semmi elképzelése nem volt arról, hogy miről tárgyaljanak: fegyverletétel, béke vagy tűzszünet? Kb. csak odaküldte a parancsnokát, hogy tudja meg mi a kormány ajánlata. Hát ez nem sült el jól. Értelemszerűen nem verte a tárgyalásokat nagy dobra. Viszont a korábbi események után nem meglepő módon, nem uralkodott feltétlen bizalom a parancsnokok között, így de la O árgusan figyelte Pacheco lépéseit, és felfedezte a tárgyalásokat. Mivel nem tudta, hogy Zapata hatalmazta fel erre a másik tábornokot, egyből jelentette is. Bár Zapata megvédte Pachecot, ez az incidens megint “pozitívan” hatott a bizalomra. Ezen az se segített, hogy Pacheco teljesen egyedül folytatta a tárgyalásait, még a saját stábjából se volt hallótávolságon belül senki amikor találkozott a kormányerők embereivel.

Március 13-án úgy nézet ki de la O gyanúja beigazolódott, Pacheco hirtelen, mindenféle ellenséges nyomás nélkül kiürítette az állásait La Cima, Tres Marias és Huitzilac-ban és visszavonult. Ezzel pedig megnyitotta az utat Cuernavaca felé. A 12 km-ér lévő főváros készülhetett a közvetlen ostromra. 18-ára maga González is megérkezett, hogy személyesen irányítsa a műveletet. A visszavonulás elégé eldurvította a viszonyokat az Zapatista parancsnokok között. De la O lényegében mindenkit árulással vádolt, lefegyverezte Vértiz-t és megpróbálta ugyanezt Pacheoval szemben is. Erre Pacheco még kevesebb hajlandóságot mutatott a harcra, és elhagyta Cuernavaca-t. Ez volt az a pont amikor Zapata is besokallt. Az által vezetett alakulatokat szétszórta más parancsnokok alatt, és elrendelte az haditörvényszéki vizsgálatot. A vizsgálatra végül nem került sor: De la O egyik járőre éppen elkapta Pachecot mielőtt átszökött volna a kormány erők oldalára. Nemes egyszerűséggel helyben agyonlőtték.

Viszont Zapata Vértiz-t visszaállította a posztjára. Ő és de la O ketten valamennyire stabilizálták a védelmet. A jelentős ember és technikai fölény ellenére több mint 1 hónapba telt mire a reguláris csapatoknak végül sikerült körbezárni a várost. Ez április 29-ére valósult meg. Maga Zapata is a főváros védelmére utazott de sokmindent már nem tudott tenni. Május 2-án Cuernavacát elvesztették, de a Zapatista erők jelentős része még a körbezárás előtt elhagyta azt, így élőerőben nem volt túl nagy a veszteség. De ezután nem volt megállás. Nagyjából 3 nap alatt majdnem az összes nagyváros Carrancista kézben volt. A Felszabadítási hadsereg lényegében Jojutlánba, Tlaltizaba és néhány falura szorult vissza. Ezek se tartottak ki sokáig, június közepére elestek és Zapatanak a hegyekben kellet bujkálnia.

Folyt köv.

Zapata ennek ellenére nem adta fel és újra nekiállt felépíteni a Felszabadítási hadsereget. Hogy hogyan azt majd a következő részben részletezem. Zárásként néhány kép, csak a hangulat kedvéért:


Lábjegyzet

  1. Igazából Venustiano Carranza nem volt katona, politikus volt. Tehát amikor azt írom “Carranza”, lényegében az őt támogató katonákat kell alatta érteni. Mint: Álvaro Obregón vagy Pablo González Garza.
  2. Tlaltizapán maga nem hegyvidéken van, de közel van a középső, déli területek hegyvidékéhez. Valószínűleg lehetett volna nehezebben megközelíthető várost találni, viszont Tlaltizapán-ban volt vasútvonal, és a központi elhelyezkedésének köszönhetően egy jó kompromisszumnak tűnik a közlekedési és védelmi szempontok között.
Hírdetés

Zapataista harcok Carranza ellen — 1. rész” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s