Az 1989-es El Salvadori Jezsuita gyilkosságok

1989. november 16. reggel 2:20. Ignacio Ellacurínek valószínűleg nem sok kedve volt felkelni, két napja érkezett vissza San Salvadorba Spanyolországból. Lehet, hogy félt is egy kicsit. Végül is általában nem jelent jót: ha egy 10 éve polgárháborúban álló országban, amikor a baloldali lázadók éppen 5 napja offenzívában vannak, a kijárási tilalom idején hangosan dörömbölnek az ajtódon. Ha kinézet az ablakon, akkor talán azon is elgondolkozott: mit akarhat a Atlacatl Battalion (a kormány különleges gyors-reagálású egysége) 30 katonája tőle. Ha értet a fegyverekhez akkor talán meg jobban elcsodálkozott mert a katonák a kezében a normálisan használt amerikai M-16 helyet a lázadókra jellemző szovjet AK-47 volt. Házkutatás? Néhány nappal előtte már megvolt, mondjuk akkor éppen nem volt otthon. Arra viszont biztosan nem számított hogy a kapu kinyitása után földre teperik a kertben és egyszerűen lelövik mint egy kutyát. És nem csak öt, hanem mindenkit akit a házban találtak: 5 másik jezsuita atyát, a zakácsnőt és annak 15 éves lányát. A támadók az öldöklés végén egy kartonpapír táblát helyeztek el a holtestek mellé: “Az FMNFF kivégez minden besúgót. Győzelem vagy halál. FNMFF.”

FILE - In this Nov. 16, 1989, file photo, the Archbishop of San Salvador, Mons. Arturo Rivera y Damas and journalists view the bodies of six Jesuit priests murdered in San Salvador. The Roman Catholic Jesuit community in El Salvador said on Thursday, Nov. 16 2017, that it will ask authorities to reopen the case against a group of military officials suspected in the 1989 massacre of six priests and two female employees. (AP Photo/John Hopper, File)

Néhány órával később helyi és nemzetközi újságírók tömege lepte el a helyszínt: Az még El Salvadorban se mindennapi hír, hogy 6 külföldit csak úgy tarkón lőnek a saját házukban. Helyiek esetében ez nem éri el az ingerküszöböt, de külföldieket? Akik ráadásul szerzetesek és a helyi nonprofit Universidad Centroamericana “José Simeón Cañas” magán egyetem tanárai. “És akkor ezt miért?” kérdezhette több USA hírfogyasztó az újságját átlapozva. Mondjuk valószínűleg 5 perc után a többség már nem is foglalkozott a kérdéssel: Elvégre El Salvador messze van, meg minek mentek oda, meg amúgy is katolikus papok, tudhatták volna, hogy a baloldali-marxista Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (Frente Farabundo Martí para la Liberación Nacional)  nem fogja díjazni a tevékenységüket.

És ekkor beütött a mennykő. 19-én a főbb USA újságok lehozták, hogy amerikai tisztviselők szerint a közép-amerikai kis állam kormánya állt a merénylet mögött. Ettől gondolom a három betűs ügynökségek állományában néhányak homlokán izzadságcseppek jelentek meg. Az északi nagy testvér jelentős szellemi és anyagi segélyt, 85 millió dollárt (50.7 milliárd forint mai árfolyamon) csak 1989-ben, nyújtott ennek a kormánynak a baloldali gerillák elleni harcához. Pl. a fent említett Atlacatl Battalion egy része is csak két nappal előtte fejezte be a továbbképzését a Fort Braggban, ahol többek között a US Special Force foglalkozott velük. Ők a “the pride of the United States military team in San Salvador. Trained in antiguerrilla operations, the battalion was intended to turn a losing war around. “, ahogy a New York Times is megírta. Mondjuk gondolhatták volna, hogy az büszkeségek, tőről metszet idiótáktól kapják a parancsokat. Ez első kiképzés utáni akcióban, még 1981-ben, 700 halottat hagytak maguk után amikor átvizsgáltak néhány falut terroristák után kutatva. Akkor Reagan elnöknek személyesen kellet elmagyaráznia a közvéleménynek, hogy az ember jogok helyzete éppen javul El Salvadorban, tehát nincs itt semmi látnivaló. De azok legalább El Salvadori parasztok voltak. Na kinek fontosak? Ugye, hogy senkinek.

Hogy a helyzet még rosszabb legyen 20-án egy tanú is felbukkant: Lucia Barrera de Cerna takarítónő. Ráadásul ez a tanú a Jezsuitáknál volt. Az illető hölgy a harcok miatt a mészárlás előtti nap elhagyta külvárosi lakását és a Jezsuitáknál, akiknek az egyetemén dolgozott, kért átmeneti szállást . Azok el is helyezték egy kis áram nélküli üres helyiségben ahol a földön aludt a férjével és a kislányával. Amikor a lövésekre felébredtek, ő kilesett az ablakon, míg a férje a kislányt nyugtatta, nehogy meghallják a sírását. Bár a kivégzéseket nem látta konkrétan, de két katona a ragyogó holdfény kellős közepén álldogált, és megjegyezte őket és az egyenruhát. A hölgy valószínűleg nagyon helyesen ezután úgy gondolta, hogy egy kicsit meg kellene húznia magát, és csak 20-án jelent meg, hogy felvegye a munkát. Ekkor azért gondolta, hogy elmondja a Jezsuitáknak mit látott. Azok pedig Jézus hadseregéhez méltóan azonnal és nagyon határozottan cselekedtek is. Lucia néhány óra múlva már a spanyol nagykövetségen volt oltalom alatt. A spanyol nagykövet felajánlotta, hogy eljuttatják Spanyolországba és tanúvédelmet kap. Később ugyanezt tette a francia nagykövet is.

Ekkor valószínűleg már nagyon idegesen igazgatták a nyakkendőjüket az Államokban a gumitalpú és kormányzati illetékesek. Valószínűleg csak akkor lélegeztek fel, amikor Lucia visszautasította az Európaikat és inkább Miami-ba szeretett volna védelmet kapni. Ezután már könnyen mentek a dolgok, a franciák 23-án kikísérték a hölgyet a reptérre, majd felszállt egy szintén francia gépre, ahol átvette őt a F.B.I. Bár a jezsuiták szerették volna Miami-ban átvenni a hölgyet. De ez “sajnos nem volt megvalósítható” a szövetségiek szerint, lévén a jezsuiták “nem tudnák garantálni a család biztonságát”. Ezután a F.B.I. kicsit megdolgozta a hölgyet. Szépen; pontosabban nem olyan szépen, mert Lucia utólagos beszámolója szerint konkrétan megfélemlítették és megalázták őket; elmagyarázták neki, hogy igazából semmit se látott és neki is jobb ha megváltoztatja a vallomását amit még a spanyol nagykövetségen tett. 7 nap elég is volt a bátor ügynöküknek, hogy megtörjenek egy takarítónőt, a férjét és a 4 éves kislányukat. Közben valahogy elfelejtettek ügyvédet vagy egyéb külsőst is meghívni a kihallgatásra. 30-án már a kezükben volt az új vallomás, és gondolom kinyitottak egy üveg whisky-t ünnepelni.

Ezután már elég biztonságos lett a jezsuiták által felajánlott szállás, és december 3-án átadták őket. De úgy néz ki a Jézus Társasága nem vette a lapot, vagy pont, hogy vették, de úgy gondolták ne keménykedjenek velük. Néhány nap múlva a F.B.I. vendégszeretetét részletesen leíró cikkek jelentek meg a amerikai újságokban. Ez már tényleg kezdett kellemetlenné válni a Bush kormányzat számára. Eddig “csak” a El Salvadoriak voltak sárosak és lehetett azzal védekezni, hogy őket is átvágták, de itt már konkrétan a saját házuk éget. Az F.B.I persze gyorsan kijelentette, hogy ők ott se voltak: nem is ők végezték a kihallgatást Miami-ban, hanem az El Salvadori Különleges Nyomozó Osztály alezredese Manuel Antonio Rivas Majia és annak egy kollégája. Ha finomak vagyunk, akkor mondhatjuk azt, hogy nem ez a világ legerősebb fedősztorija, és hát a Nem York Times újságírói se akkor kezdték a pályát. A közvélemény kezdett odafigyelni a dologra: elkezdték bojkottálni az El Salvadori termékeket, megkérdőjelezni a saját kormányuk jóhiszeműséget. A botrány csak dagadt.

És eljött január 2. és vele Eric W. Buckland US Army őrnagy is. Buckland az El Salvadori hadsereg mellett dolgozott mint tanácsadó, és azzal állított be a feletteséhez, hogy tudja ki rendelte el gyilkosságot: Guillermo Benavides Marino ezredes, az El Salvadori Katonai Akadémia feje. Állítása szerint Benavides személyesen beszélt erről a nyomozást vezető és fentebb már említett Rivas alezredesnek, majd megkérte, hogy fedezze. Buckland valószínűleg egy jóhiszemű amerikai gyerek lehetett, mert nem volt felkészülve arra, ami következett: F.B.I. kihallgatás, katonai karrierjének kettétörése. De ennek ellenére az állításán nem változtatott. Azért egy US Army őrnagy nem egy takarítónő, úgy néz ki ez már sok volt a nagyon bátor ügynököknek.

Ez azért már tényleg sok volt a Bush vezetésnek. Lényegében közölték az El Salvadoriakkal, hogy ha továbbra is szükségük van a támogatásukra, akkor csináljanak egy tárgyalást és találják meg a “tettest.” Viszont ez elég nagy falat volt Cristiani elnöknek El Salvadorban, ugyanis a dolog közben tovább gyűrűzött és Rene Emilio Ponce ezredes az Összhaderőnemi Parancsnokság feje is képbe került, mint akitől Benavides utasítása származott. Lényegében a hadsereg vezetését kellet volna elítélnie. Nem is igen akarta megtenni. Remélték, hogy az ügy majd csak elül és minden marad a régiben.

De csak nem akart elülni. Változó intenzitással, de egész 1990-ben foglalkozott vele a USA média. Ez addig fokozódott, hogy az elnöki adminisztrációnak is lépnie kellet. 1991 januárjában Bush bejelentette, hogy 42.5 millió dollár ( az előző évek összegének pontosan a fele) lesz a 1991 támogatás El Salvadornak. Közben a Közép-amerikai államban is változtak a dolgok: mindkét fél kezdett kimerülni. A felkelőket nem érintette jól a Szovjetunió összeomlása, míg a kormányerők a Nyugati médiafigyelem következményét nyögték. Végül 1992. január 12-én megszületett a béke. De a tettesek még mindig nem voltak elítélve.

A béketárgyalások után viszont úgy néz ki az elnöknek már nem volt annyira szüksége a katonákra. “A mór megtette kötelességét a mór mehet” ugye. Lehet ennek köszönhető, hogy néhány nappal a béke aláírása után már sorra is került a tárgyalás: 1992. január 25-én. A vádlottak padján 5 tiszt és 5 katona foglalt helyet. Egy nap alatt végeztek is. Ketten 30 évet kaptak: Guillermo Alfredo Benavides ezredes és Yusshy Rene Mendoza főhadnagy. Két másik főhadnagy 3-3 évet kapott volna a bírótól, de az esküdtszék felmentette őket, míg Camilo Hernandez alezredest letöltendő 3 évre ítélték bizonyítékok megsemmisítése miatt. Minden jó ha vége jó mondhatnánk.

Ponce

De ezek a külföldiek mindig csinálják a bajt. Ponce ezredes, időközben védelmi miniszter, és Cristiani elnök gondolom már elégedetten hátradőlt, amikor megint beleugattak a dolgaikba. 1993 márciusában a csupa külföldiből, fölég Dél-Amerikaikból álló, Igazság El Salvadornak Bizottság kiadja az előző két évben végzet munkájának gyümölcsét: Őrülettől a reményig. A Bizottság szerint a polgárháborúban elkövetett túlkapások, kínzások stb. 95%-át a kormány- erők követték el. És ami mindenek a teteje! Azt is állították, hogy Ponce utasította Benavidest a gyilkosságra (33 43.old). Nem tudom miért, de hirtelen az elnöknek és kedvenc ex-hadügyminiszterének (Ponce a jelentés megjelenése előtti napon indoklás nélkül lemondott) eszébe jutott, hogy átnézze a béketárgyalások amnesztiával kapcsolatos pontjait. És nem fogjátok kitalálni mire jöttek rá: egész eddig rosszul olvasták, és ez a pont a civil lakosság elleni bűncselekményekre is vonatkozik. Ami mit jelent? Igen. Benavidesre, Mendoza-ra és Hernandez-re is vonatkozik, és amúgy sincs itt semmi látnivaló! 1993. április 1-én nem tréfából, hanem nagyon komolyan, az ügyben elítélt összes vádlott amnesztiával szabadult a fenti pontra hivatkozva. Arról meg persze szó se lehetett, hogy az új emberek ellen vádat emeljenek. Az nevet aki a végén nevet.

A többi néma csend gondolhatnánk, és valóban úgy tűnt ezzel vége. A média lassan elfelejtette az esetet és lényegében az egyetem diákjain és a jezsuitákon kívül senki nem emlékezett az áldozatokra.

El juez Eloy Velasco

Eloy Velasco

Egészen 2008 novemberéig. Ekkor, két Soros bérenc mocskos civil bagázs, a Center for Justice and Accountability és a Spanish Association for Human Rights ,
nagyjából a semmiből előbukkanva, keresetet nyújtott be a Spanyol bíróságon Cristiani, akkor már ex-elnök, és 14 katonatiszt ellen. Talán meglepő, de a spanyolok nem vették viccnek a dolgot, lehet azért mert 5 áldozat is spanyol volt. Két hónap múlva 2009. január 13-én a bíróság elrendelte a nyomozást és Eloy Velasco bíró komolyan nekiállt az ügynek. Nem tudni honnan, de sikerült két új tanút is találnia: Benjamín Cuellar-t és José Luis García-t argentin ezredest. Cuellar dokumentumokkal alátámasztva tudta bizonyítani, hogy az Cristiani személyesen utasította a El Salvadori bíróságot az 1992-es tárgyalás során, hogy tüntessenek el minden bizonyítékot ami az Összhaderőnemi Parancsnokság személyeit érinti, és gondoskodjanak róla, hogy egyikük neve se kerüljön elő a tárgyaláson. És ha ez nem lenne elég, valahonnan előkerült az 1989. november 15. este 8 órai (tehát 6 órával a merénylet előtti) Összhaderőnemi Parancsnokság tanácskozásának kézzel írott jegyzőkönyve. Itt olyan szép mondatok hangzottak el mint: “megbeszéltem az elnökkel: lezárjuk az országot egy napra a külvilág fele, katonailag megoldjuk a problémát majd másnap kinyitjuk a határokat megint”, “elnöki felhatalmazásunk van, hogy kiiktassunk minden szakszervezeti vezetőt, FMNFF tagot vagy szimpatizánst.”. Hogy stílusosak legyenek, mielőtt elküldték a katonákat papokat gyilkolni így zárták a tanácskozást: “Isten irányítson minket ebben az akcióban.” Valami miatt a vádlottak nem vették a fáradságot, hogy személyesen megjelenjenek a spanyol tárgyaláson. Talán sejtették, hogy ez nem a szájuk íze szerint fog alakulni. Így is lett: 2011. május 30-án a spanyol bíróság 20 El Salvador katonát ítélt el gyilkosság és emberiség elleni bűncselekményben. Az elítéltek listáján szerepel Ponce és az akkori hadügyminiszter Rafael Humberto Lario, két államtitkára, Benavides és a Atlacatl Battalion több tagja. A kiszabott összbüntetés 270 év. Viszont Cristiani nem volt a listán. A spanyolok 2011 novemberében nemzetközi elfogatási parancsot adtak ki az elitéltek ellen és kérvényezték El Salvadortól a bűnösök kiadását. Minden jó ha vége jó, mondhatnánk, de sajnos nem ilyen egyszerű. 2012. május 9-én El Salvador hivatalosan is megtagadta a kiadatást. De úgy néz ki Eloy Velasco bíró azért nem adta fel, 2015-ben megújította a nemzetközi elfogatási parancsot. El Salvador továbbra se adja ki az elítélteket, viszont Benavides elfogták, és újraolvasva az amnesztia törvényt rájöttek, hogy az mégse vonatkozik rá. Hát nem érdekes? Így 2016-ban folytatta a félbeszakított 30 éves büntetését.

És akkor itt álljunk meg egy kicsit. Ez mind szép és jó, de mi vezette, a hadsereget arra, hogy Ignacio Ellacuría-t likvidálják? A jezsuita atya úgy látta, hogy katonailag nem megoldható a háború és az csak a szegények szenvedését okozza, így megpróbált közvetíteni a két fél között. Ezzel a viselkedéssel a kormány szemében felírta magát a FMNFF szimpatizánsok listájára. Ugye aki nincs velünk az ellenünk van.

Zárásként egy kép az áldozatokról:

https://espiritualidadignaciana.org/wp-content/uploads/2017/11/martires_uca.jpg
Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s